Igen vagy nem ? – Iskolai egyenruhák
Az iskolai egyenruha viselése az első ötlet felvetése óta minden országban és minden korban vita tárgyát képezi. Valahol a mai napig kötelező, ám másutt a divat nagyobb úr a háznál.
Magyarországon évről évre felvetődik a gondolat, hogy újra be kellene vezetni az iskolai egyenruhát, de legalább az iskolaköpeny viselését. A rendszerváltás óta a magyar nebulók bátran hordhatják a szívüknek kedves öltözéket az iskolában. Ám sok diák reggel nem nézi meg jól az iskola épületének feliratát, és modelleket megszégyenítő módon divatbemutatózik a közoktatási intézmény folyosóján. Ezért nem is olyan kevés ember gondolja úgy, hogy több szempontból szerencsésebb lenne újra egységesíteni a tanulók öltözékét.
Az egyenruha bevezetése erősítené a diákokban az összetartozás érzését, valamint a társadalmi különbségek is jól kendőzhetők, ha mindenkinek ugyanazt kell felvennie. Ráadásul reggel nem kellene azon problémáznunk, hogy mit vegyünk fel aznap, hanem csak kikapnánk a szekrényből a szokásos egyenöltözéket.
Ám mivel a ruházat a személyiség fontos kifejezőeszköze, az egyenruha egyben meg is gátolná a fiatalokat az önkifejezésben, ami a kamaszévek alatt fokozott hangsúlyt kap. Ráadásul ki akarná minden egyes nap ugyanazt a szettet viselni? Az iskolaköpeny az arany középút, amit csak gyorsan felkapunk az utcai ruhára, így a közösségi szellemet is erősítjük, ám a saját egyéniségünkből is megőrzünk egy szeletkét.
Az iskolai egyenruháról azonban meg kell említeni, hogy a társadalmi különbségeket csak felszínesen takarja el – a szó szoros értelmében. Akinek nem tetszik az előírt darab és megteheti, az magánúton varrat neki tetszőt, ami hasonlít az eredetire, így máris kitűnik a többi közül és máris látszódnak a társadalmi különbségek. Valamint a diákság körében manapság nem az öltözet, hanem a modern technika vívmányai jelzik, kinek van és kinek nincs mit a tejbe aprítani. Az iPhone, az iPad egyenruhától függetlenül előkerül a táskából, s máris elveszíti rejtő funkcióját az uniformis. Ezzel együtt persze egy jól megtervezett, a diákok igényeihez igazodó egyenruha büszkeséggel tölti el a viselőjét, és egyesek szerint bőven elég, ha a hétvége megmarad a divatos ruháknak.
Az egyenruhát megálmodó és megalkotó személyeknek sokkal nehezebb feladata van, mint gondolnánk. A professzionális divattervezőknek is meggyűlik a bajuk a tökéletes egyenruha kivitelezésével. Figyelembe kell venni, hogy nem minden diák testalkata egyforma. Meglehetősen nehéz olyan szabású egyenruhát tervezni, amely a diákok nagy részén jól áll. A lányoknál bonyolultabb a helyzet. Egy kicsit molettebb testalkatú lányon nem biztos, hogy kifogástalanul mutat a miniszoknya. Az allergiás tünetekhez is igazodni kell. Az anyagválasztás során célszerű olyan anyag mellett letenni a voksot, amely a lehető legkevesebb diák számára okoz bőrirritációt. Az adott ország éghajlata és társadalmi/vallási normái szintén meghatározzák, hogy milyen vastag és milyen szabású lehet az egyenöltözék.
Nagy-Britanniában cseppet sem furcsa, ha egyenruhás lurkók szaladgálnak az utcán. A szigetország a mai napig őrzi a már csaknem ötszáz éves hagyományt, a diákok pedig büszkén viselik az egyenruhájukat még az utcán is. Kisebb lázadások természetesen előfordulnak, ám eddig egyelőre mindig az egyenruha győzedelmeskedett. Hasonló a helyzet Japánban és Dél-Koreában is. Az iskolák szigorú öltözködési szabályokat írnak elő, a legtöbb intézmény megköveteli az egyenruha viselését. Afrikában is gyakran rendelkezik egyenruhával egy-egy iskola. Néhány egyéb országban nem ennyire meghatározott az iskolai öltözék, csupán néhány alapszabályt fektettek le (például tilos a tornacipő), hogy elkerüljék a szélsőséges eseteket.
Az egyenruha pártját fogók tagadják, hogy a diákok identitását kívánják elnyomni, csupán egységesíteni és egy kicsit fegyelmezni szeretnék a fiatalságot. Ám a mai modern világban ők is csupán valamilyen könnyű, vékony anyagú, a gyerekek által kedvelt, mintás, köpenyszerű ruhát tudnának elképzelni, hogy a korlátozás mellett szabadságot is adjanak a diákoknak. Szerinted jó ötlet az egyenruha bevezetése?
kép: imgkid.com