Környezetbarát ékszercsodákkal hódít az initum
Századunk alapvető problémája a környezetünk szennyezésével kapcsolatban kialakuló egyre súlyosabb helyzet kezelése. A Föld nem felejt; rajtunk áll, hogy az eddig elkövetett hibáinkból tanulunk-e, vagy a végső határokig kívánunk-e elmenni. Nem könnyű globálisan hatni az emberekre; olyan eszköz szükséges, amellyel minél többekhez és minél hatásosabban eljut a környezetvédelem gondolata. A 22 éves Nagy Dalma Dóra nemrég felismerte a megoldást: a legjobb módszer arra, hogy minél több ember forduljon a közös cél felé, az egy olyan dolog, amely hétköznapi szinten is foglalkoztatja a társadalmat, ez pedig nem más, mint a divat.
Dalma rövid, de annál izgalmasabb életútja szinte egyenesen vezetett saját ékszermárkájának megteremtéséhez. A fiatal lány már 14 éves korában kísérletezni kezdett az ékszerkészítéssel, s mindig is érdekelte a tervezés, a szabás-varrás. Gyakori látogatója a turkálóknak és ócskáspiacoknak, ahol egyedi kincsek közül válogathat. Végül Dániában a fashion design&business szakon professzionális szintre emelte az addigi lelkes érdeklődését, és elsajátította a szakmához szükséges készségeket. Bár az initum egy nyugalmas nyári szünidő eredményeként jött létre, kétségtelenül szerepet játszott benne a témában való jártasság.
Az initum ékszerei egytől egyik letisztult és egyszerű, geometriai alakzatokat formáló darabok. Ám a medálok és fülbevalók nem csupán egyedi stílusuk miatt különlegesek. Nagy Dalma Dóra úgy álmodja meg a kollekcióját, hogy az a legminimálisabb mértékben terhelje a környezetet. Ékszerei régi gramofonlemezekből készülnek, melyek valamivel vastagabbak és merevebbek a bakelitlemezeknél, ezáltal tartósabbak és stabilabbak, viszont nem nehezek, amely például egy fülbevaló esetében kifejezetten előnyt jelent.
De miért éppen gramofonlemezek? „Egy ócskáspiacról hoztam el egyszer párat törötten, és onnan jött az ötlet, hogy ebből valamit alkotni kellene. Aztán találtam hozzá gravírozófúrót, amivel viszonylag könnyen és szépen meg lehet munkálni, így kezdődött az egész.”
A környezettudatos magatartásforma egyébként is közel áll a fiatal divattervezőhöz. „Mindig is szerettem átalakítani, újrafelhasználni dolgokat, az initumban pedig csak simán szeretem a tényt, hogy az ékszerek gyakorlatilag teljesen szemétből készülnek. A kis részletekbe is igyekszem belevinni az újrahasznosítást és a környezettudatosságot, például nem nyomtatok címkéket, hanem bélyegzővel készítem és kézzel írom meg őket (…). Úgy gondolom, hogy ennyit legalább megtehetek a környezetért.”
Ez a találékony módszer lehetőséget ad tehát Dalmának arra, hogy néhány, szemétbe szánt műanyagdarabból csodálatos, divatos ékszereket varázsoljon, és ehhez nincs is másra szüksége, csupán egy gravírozófúróra a csiszoló- és fúrófejekkel, valamint pár fogóra, amivel a drótokat vágja és hajlítja.
Dalma egyelőre helyi vállalkozásban dolgozik, viszonylag kis mennyiségű darab kerül egyszerre eladásra, ám ez a garancia az igényes, minőségi munkára. A „lassú design” szemlélet Magyarországon még egyelőre kevésbé elterjedt. Dalma legnagyobb örömére azonban itthon is egyre népszerűbb a környezettudatos vásárlói életforma. Az initummal kapcsolatban igen lelkes és sok-sok érdekes terve van a jövőre nézve. „Tervezek más anyagból is ékszereket készíteni, ezenkívül táskákkal is foglalkozni szeretnék és fejleszteni őket, és mivel egyelőre még elég ismeretlen vagyok, szeretnék kicsit több initum-viselőt tudni a világban.”
Ha beleszerettél Dalma munkáiba, akkor az initum facebook-oldalán megtekintheted és egyből meg is rendelheted a kiválasztott ékszercsodákat. Bolti környezetben Budapesten a Váci utca 40. alatt található Simon’s Galleryben vásárolhatod meg őket, ahol kizárólag magyar designerek egyedi termékei közül válogathatsz.