Az örökifjú Goldie Hawn

Szerző:  |  0 hozzászólás
Ha tetszik, oszd meg! Share on FacebookTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on TumblrShare on LinkedInEmail this to someone

Goldie Hawn azon kevesek közé tartozik, akiknek báján, vonzerején még a kor sem tud rontani. Hihetetlen, hogy a napokban lett 70 éves a magyar származású, örökké mosolygós színésznő. 1945. november 21-én született Washingtonban, egy magyar származású zsidó anya és egy zenész apa gyermekeként. Karrierje korán kezdődött, hiszen már 3 évesen balettozni és táncolni tanult, 11 évesen pedig már profiként, magas óradíjjal szerepelt a Diótörő című balettelőadáson. Az indíttatás talán adta magát, mivel édesanyja egy tánciskola tulajdonosa volt. 16 évesen érte el a siker küszöbét, ekkor ugyanis már hivatásos táncosként szerepelt a Rómeó és Júliában. Az egyetemen színjátszást tanult, emellett a táncból élt: oktatott egy balettiskolában, esténként pedig go-go táncosként lépett fel. Valószínűleg a táncnak köszönheti alakját, aminek birtokában 39 évesen gond nélkül megmutathatta magát a Playboy-ban. Debütálása a lap egyik legnagyobb eladását produkálta. Komédiasorozatokkal indult tévés karrierje, majd 23 évesen megkapta első filmszerepét. 24 évesen már Oscar-díjat kapott A kaktusz virágában nyújtott alakításáért. Ez azonban sosem nehezedett rá nyomásként, nem érezte úgy, hogy ezt meg kellene ismételnie.

Első házassága egy rendezővel, Gus Trikonis-szal 7 évig tartott. Még abban az évben hozzáment Bill Huson komikushoz, akivel csak 4 évig élt együtt, de 2 nagyszerű gyermekük született. Lánya, Kate Hudson sokat foglalkoztatott és nem mellesleg szintén jó humorú színésznő. 1983. óta, azaz 32 éve Kurt Russell-el alkot ideálisnak tűnő párost. Nem házasodtak össze, élvezi, hogy Kurt a mai napig barátnőjeként mutatja be. Közös gyermekük, Wyatt Russell 1986-ban született.

Goldie több, mint 30 filmben szerepelt, 2002. óta azonban nyugdíjasként él és ír. Sokszor sokkolja az embereket például azzal, hogy ennyi idősen is melltartó nélkül jelenik meg akár a hétköznapokon, akár rendezvényeken. Bírálják azért is, mert legtöbbször nem “nagymamásan” öltözik, illetve rendszeresen írnak plasztikáiról. Akárhogy is öltözik vagy próbál fiatalodni, védjegyévé vált mosolya mégis pozitívan hat az emberekre. Goldiet érdekli a keleti filozófia, gyakorolja a Buddhizmust, de családja származása miatt hű maradt a zsidó kultúrához is. Oscar-díja mellett BAFTA- és Golden Globe díjak tulajdonosa is.

Hogy mivel tette emlékezetessé 70. szülinapját, később biztosan hírré válik. 10 éve a hatvanadik évfordulóját Tahitin ünnepelte egy hosszú vakáción, ahol megcsináltatta magának élete első tetoválását: egy pici szívet a lábára. Kevés ilyen energikus színésznő van a szakmában, mint ő. Nem zavarja, hogy komikaként könyvelték el, hiszen úgy gondolja, hogy a vígjátékok jó hatással vannak az emberekre. S bár sokat köszönhet karrierjének, mégis azt vallja, hogy nem az a legfontosabb. Szerinte a pillanatok, az apró örömök sokkal nagyobb dolgok az életben. Lányával is irigylésre méltó, nagyon baráti a kapcsolata, a színészet világába is ő vezette be. Neki és unokáinak is azt tanácsolta, hogy tanuljanak meg nevetni a gyengeségeiken, mert ha így tesznek, akkor túl is tudnak lépni azokon. Talán nekünk is érdemes lenne megfogadnunk tanácsait.

Isten éltesse “Arankát”!

Rácz Rita

Goldie_Hawn01

Goldie_Hawn02

Goldie_Hawn03

Goldie_Hawn04

American actress Goldie Hawn posing in a short pale green dress, mid 1960s. (Photo by Terry O'Neill)

2014 Forbes Women's Summit:The Entrepreneurship Of Everything

Goldie_Hawn07

Goldie_Hawn08

Goldie_Hawn09

Ha tetszik, oszd meg! Share on FacebookTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on TumblrShare on LinkedInEmail this to someone
Rácz Rita

Grafomán vagyok, amióta csak megtanultam írni. Hobbim és szenvedélyem az írás. Érdeklődésem sokrétű, így különböző stílusokban és témákban fogalmazom meg gondolataimat. Mint NŐT, érdekelnek a csajos dolgok. Emberként foglalkoztatnak hétköznapi kérdések. Anyaként a gyermekek ügyében is szívesen szót emelek. Hiszek a kimondott és az írott szó erejében. Ha írásaimat szívesen olvassák, jó úton járok.