Játéktörténelem Magyarországon

Szerző:  |  0 hozzászólás
Ha tetszik, oszd meg! Share on FacebookTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on TumblrShare on LinkedInEmail this to someone

Kicsik és nagyok ismerik a figuráikat, televíziós rajzfilmsorozatok kötődnek a nevükhöz és a világ négy legnagyobbja közt vannak. 2017 októberétől pedig Magyarországon is saját üzlettel vannak jelen. A Premier Outletben nyitotta meg első boltját a Spin Master.

A márka neve elsőre talán egy magyar felnőttnek ismeretlennek tűnhet, pedig 1994-óta létezik és játékaikkal gyermekek százmilliói játszanak szerte a világon, így hazánkban is. Ki ne emlékezne a ’90-es évek egyik legnagyobb slágerére, a hajként élő füvet növesztő kis figurára. Az Earth Buddy – vagyis Föld Haver – volt az első, amelyet hivatalosan a Spin Master fejlesztett ki és árult. A két alapító nejlonharisnyákból készítette az első darabokat, amelyek szinte azonnal átütő sikert arattak.

Azóta olyan ikonikus játékok kerültek ki a műhelyükből, mint az Air Hogs repülő szerkezetei, vagy a szintén világsikert elért Bakugan, amelyből később animációs sorozat is készült. Ez utóbbi egy időben nem hiányozhatott az általános iskolák folyosóiról szünetekben. Napjaink egyik legkedveltebb kicsiknek szóló sorozata, a Mancs Őrjárat aranyos figurái szintén a Spin Master szakembereinek kreativitását dicsérik.

A világ negyedik legnagyobb játékkészítőjeként már eddig is elérhetőek voltak a termékeik hazánkban, ám most mérföldkőhöz érkezett a cég, megnyitotta első üzletét a biatorbágyi Premier Outletben. Így a gyermekek testközelből csodálhatják meg a játékokat és személyesen választhatják ki a kedvencüket.

Az üzlet többségében saját játéksorozataival várja a kicsiket – és persze szüleiket. De a jól ismert világmárkák, a Lego, a Mattel és a Hasbro termékeit is megtalálhatják a szülők a csemetéiknek.

Immár nem kell azon tanakodnunk a monitor előtt ülve, hogy biztosan jól választottunk-e játékot, hiszen az üzletben a hét bármely napján személyesen is megismerhetjük a termékeket.

Ha tetszik, oszd meg! Share on FacebookTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on TumblrShare on LinkedInEmail this to someone