Katti Zoób

Szerző:  |  0 hozzászólás
Ha tetszik, oszd meg! Share on FacebookTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on TumblrShare on LinkedInEmail this to someone

Azt gondolom, nagyon nagy eredmény ma itthon világhírű és elismert divattervezőnek lenni. Az csak sejthető, hogy az idáig vezető út nem lehetett könnyű. Sokat tudna erről mesélni Zoób Kati, aki KATTI ZOÓB néven egy igazán neves és minőségi márkát hozott létre. Kati Sümegen született, s büszke Balaton-felvidéki származására. Két bátyja mellett igazi fiús lány lett belőle, ugyanazokban a játékokban vett részt, mint a srácok. Meghatározónak tartja családi gyökereit: talpraesett, jég hátán is megélő, paraszti származású anyai ágát, valamint az arisztokratikus apai ágat. Utóbbiak fennköltségét, műveltségét, ám de élhetetlenségét is saját elegyének tekinti, megfűszerezve azt a fiús kamaszkorral. Arisztokrata nagymamája régi fotóin látott gyönyörű ruhák hatására jött rá, ilyen káprázatos dolgokat szeretne Ő is. Akkoriban szép ruhája csak annak volt, aki megcsinálta vagy megcsináltatta magának, mert hogy az üzletekben szinte semmit nem lehetett kapni, amit mégis, azzal nem nagyon tudtak mit kezdeni. Kati varrónő nagynénje ugyan egy közeli faluban lakott, ám roppant elfoglalt volt, mivel mindenki vele varratott Így Kati rájött, magának kell megvarrnia, amit szeretne. Kreatív és ügyes kezű édesapja példáját követve még farmernadrágot is varrt magának, amely akkora sikert aratott az iskolában, hogy másoknak is csinálnia kellett. Tinédzserként extrém és feltűnő ruhákat hordott. Ezt a stílust azonnal kinőtte, amikor másokat kezdett el öltöztetni. Ehhez az is hozzájárult, hogy Sümegről Budapestre költözve azt látta, az öltözködés közel sem olyan központi kérdés, amilyennek azt vidéken gondolta. Amikor megálmodott ruháit mások hordják, sikernek könyveli el, hogy azok egyéniségének egy részét hordozzák. Egyre kevésbé fontos számára, hogy önmaga reklámja legyen. Ha kell, bármikor megjelenik úgy, hogy ne felejthessék, hogy ott volt, de már ritkán igényli ezt a fajta önkifejezést. Termete miatt nehezen kap magára kollekciót, így saját szalonjából is vannak ruhái, de sokszor a lányának vásárolt és általa nem hordott darabokat hordja. Furcsának tűnhet, de öltözködése már-már betegesen kényelmes. Nem szeret feszengeni, így az alkalmanként szükségből hordott darabokból igyekszik mielőbb kibújni. Amikor rájött, hogy a középmezőnyben biztosan nem tud versenyképes lenni, a luxusdolgokhoz viszont különleges érzéke van, tudta, ez az Ő területe. Ruhái luxuspiacra szánt termékek annak ellenére, hogy Ő maga nem luxusfogyasztó. Honnan tudja mégis, hogy mi a luxus? Bevallása szerint ezt már gyermekkorában is tudta. A luxus darabok ugyan sokszor nem a kényelmességről és a hordhatóságról, hanem sokkal inkább a látványról szólnak, éppen ezért igyekszik ezek viselését megkönnyíteni. Nagyon finom és nagyon könnyű anyagokkal dolgozik, hogy a hordhatatlan is hordható legyen súlytalansága által. Kényelmetlen darabokat csakis konkrét megrendelői kérésre készít. Az idő Őt igazolja, hiszen divatháza tavaly ünnepelte 20 éves fennállását. 1994-ben indult személyre szabott haute couture vonalával, mely mellett 2010-től már a hétköznapi – irodai – viselésre tervezett, elegáns Attitude ruhák,  2013-tól pedig a Chance kollekció kötöttáru darabjai is színesítik palettáját. Kati profi módon párosítja a látszólag egymáshoz nem illő anyagokat és mintákat, védjegye továbbá az igényes anyaghasználat és a kézműves kivitelezés. Idei tavaszi és nyári kollekcióját a Balaton ihlette, ezt a “Sirályok, hattyúk, Annák” elnevezés is hűen tükrözte. Kötődése a Balatonhoz gyermekkorára vezethető vissza, hiszen az az északi parton telt. Sokáig tengerpart-párti volt, egészen addig, amíg fel nem fedezte családjával a Balaton valódi csodáját. Azóta Balatonfüredet is belakták, sőt azt egyenesen saját Párizsának tekinti. Erről így nyilatkozott: „Füred nekem olyan, mint Párizs. Van benne klasszikus elegancia, könnyedség és egy kis egészséges sznobizmus is, ugyanakkor az egész közeg hihetetlenül befogadó. Mindez kedvez a divatnak: a Tagoréraérdemes felöltözni, mert ebben a városban úgy korzózhatsz, mint az olasz tengerparton. Aztán ott van még az Anna bál is, amihez titkon minden lányos nagymama nagy reményeket fűz.” Mégsem szándékozik Füreden üzletet nyitni, szalonja továbbra is a Szent István körúton várja az érzelmekkel átszőtt ruhákra vágyó érdeklődőket és vásárlókat.

Rácz Rita

Katti-Zoob-2015-os-tavaszi-nyari-kollekcioja(1)(680x480)

katti_zoob04

katti_zoob02

Ha tetszik, oszd meg! Share on FacebookTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on TumblrShare on LinkedInEmail this to someone
Rácz Rita

Grafomán vagyok, amióta csak megtanultam írni. Hobbim és szenvedélyem az írás. Érdeklődésem sokrétű, így különböző stílusokban és témákban fogalmazom meg gondolataimat. Mint NŐT, érdekelnek a csajos dolgok. Emberként foglalkoztatnak hétköznapi kérdések. Anyaként a gyermekek ügyében is szívesen szót emelek. Hiszek a kimondott és az írott szó erejében. Ha írásaimat szívesen olvassák, jó úton járok.