Velencei karnevál – farsang a vízen

Szerző:  |  0 hozzászólás
Ha tetszik, oszd meg! Share on FacebookTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on Google+Share on TumblrEmail this to someone

Velence a XVIII. században elnyerte a karneválok városa címet. Ekkoriban már Európa nemesei százával özönlötték el, hogy jól kimulassák magukat a város terein és utcáin, a kaszinókban és színházakban. 1869-ben például Ausztria császára, Ferenc József is részt vett – inkognitóban – a karneválon. Amikor a köztársaság megbukott, a város fejlődése alábbhagyott, a karneválról is megfeledkeztek. A hagyomány pompás újraélesztése két évtizeddel korábbra tehető. Dél-Európában a farsang az év egyik legnagyobb ünnepe volt, olyan kivételes időszak, amikor viszonylag büntetlenül, nyíltan is ki lehetett mondani dolgokat. A farsangi időszak januárban kezdődött és a nagyböjthöz közeledve nőttön nőtt az izgalom. Rend szerint a városközpontban, szabad ég alatt rendezték, Velencében a Szent Márk téren. Hatalmas színjátékhoz volt hasonló, ahol az utcák alkották a színteret, a városlakók voltak a színészek, s egyben a nézők is. A közönség az erkélyekről nézhette az eseményeket. Nem volt éles határ a színészek és a nézők között. A bámészkodó hölgyek például tojással dobálhatták meg a felvonulókat, az álarcosoknak pedig gyakran megengedték, hogy magánházakba büntetlenül berontsanak. A húshagyó csütörtöki ünnepségek eredetileg parádés felvonulással kezdődtek, melyet virágkoszorúba öltöztetett ökrök vezettek. Amikor a felvonuló tömeg elérte a Szent Márk teret, az ökröket a dózse szeme láttára egy széles pengéjű kard egyetlen csapásával lefejezték. A velencei karnevál sok részletet megőrzött a múltból. Ezen a napon a város apraja nagyja vízre száll és egész nap, illetve éjszaka ott tartózkodik. Mindenki a vízen ebédel és vacsorázik, állandó zeneszó kísérete mellett. A szórakozás minden formája előfordul, még tűzijáték is. A hajnalt is a vízen kell megérni, mert aki a „redentore hajnalán” az Adria vizével vetett magára keresztet, az egész évre mentesül a betegségektől. Az Adriai Köztársaság idejében minden tilalmat feloldottak a karneváli időszak idejére és az utcákat, tereket az álarcokba, álruhákba öltözött nép vette birtokába. A szalonokból, kávéházakból a hangos és féktelen mulatozás zaja szűrődött ki. Kötelező volt az álarc viselése, amelyet már akkor is papírmaséból készítettek és díszesen festettek, dekoráltak. Az álarcot azonban nemcsak szórakozásra használták. Hiába korlátozták viselését törvények, a korabeli híradásokból kiderül, hogy az álarc lehetőséget nyújtott a fegyverviselésre, anélkül hogy bárki felismerhette volna az éjszakai randalírozót vagy szerencsejátékost. De alkalmas volt a maszk a polgárok számára a hitelezők elöli rejtőzésre is, ezért a kaszinók nem engedélyezték játékosaik számára viselését. A legrégebbi törvény, mely Velencében az álarc használatát szabályozta – tiltja számukra a “tojásjáték gyakorlását” -, 1268-ban született. A törvényt a nagy hatalmú és rettegett velencei tanács, a Serenissima hozta. A legfurcsább rendelet, melyet a város főtanácsa hozott, 1467-ből származik. Ez megtiltotta a férfiaknak, hogy apácazárdába belépjenek, és nőnek álcázzák magukat. Igen jelentős egy másik, 1502-es rendelet, mely a pálcát és egyéb fegyvert viselő maskarásokat rendszabályozta. Nem engedélyezett az álarc és fegyver együttes viselése, a jelmezesek nem látogathatják a templomokat, sőt több időszakban betiltották a felvonulásokat is. Az egyetlen maszk, aminek a hordását majdnem egész évben engedélyezték, a bauta volt. Ez egy fél-álarc, ami kényelmes is, hiszen a maszk levétele nélkül bárki ehetett-ihatott kedvére.  A törvényeket azonban nem igazán tartották be. Ami azt illeti, ugyanazokat a törvényeket kellett évről évre meghozni 1789-ig, sőt, egészen a II. világháborúig foglalkozik velük a jogalkotás. 1980-ban, kétszáz év téli nyugalom után újították fel a Velencei Karnevált és a központi Szent Márk tér nyüzsgő, álarcos és fantáziadús látogató serege hömpölyög ma már a tereken és a szűk utcákon. Aki ellátogat ezeken a hétvégéken Velencébe, megismerheti ennek az elvarázsolt, romantikus város farsangi, nagyvilági szalonokat utánzó arculatát, amely ma a világ legrangosabb eseményeinek egyike. Ideje alatt hozzávetőleg félmillió turista keresi föl a várost. 1979 óta, amikor ez a szép hagyomány újra életre kelt, a látogatók száma évről évre nő. Főleg az ünnepségsorozat utolsó hétvégéje zsúfolt, nem ritka, hogy sokan csak a várostól 10 kilométerre találnak szállást. A karnevál egy nagy színház, s ahogyan Dante írta: “Az egészhez a tengeren úszó furcsa meseváros márványkövei és palotái adják a díszletet.”

Rácz Rita

Forrás: Wikipédia

Ha tetszik, oszd meg! Share on FacebookTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on Google+Share on TumblrEmail this to someone
Rácz Rita

Grafomán vagyok, amióta csak megtanultam írni. Hobbim és szenvedélyem az írás. Érdeklődésem sokrétű, így különböző stílusokban és témákban fogalmazom meg gondolataimat. Mint NŐT, érdekelnek a csajos dolgok. Emberként foglalkoztatnak hétköznapi kérdések. Anyaként a gyermekek ügyében is szívesen szót emelek. Hiszek a kimondott és az írott szó erejében. Ha írásaimat szívesen olvassák, jó úton járok.